A nagyáruházban hosszú sor állt a pénztár előtt. Tessék átfáradni az önkiszolgáló kasszákhoz!-csattant fel az egyik eladó cseppet sem kedves hangja. A sor nem mozdult, az eladó morogni kezdett: ennyi értetlen időmilliomost! Pechjére az egyik vásárló meghallotta szavait.Mit képzel magáról? Ha nem tudná, erre senki nem kötelezheti a vásárlókat! Mi van az idősebbekkel, akik nem értenek a technikához? Esetleg bankkártyájuk sincsen?-intett a fejével egy szemmel láthatóan 80 év feletti néni felé, aki most ért a pénztársor elejére. Az meg ugye eszébe sem jutott, hogy a technika miatt az ön állása is veszélyben van? És még mi vagyunk az értetlenek!-mondta a tagbaszakadt ötvenes úr, piros arccal.A többiek némán figyelték a a jelenetet, ám arckifejezésükkel helyeseltek. Lassan haladt a sor, annak ellenére, hogy a kasszás erős, gyors tempót diktált. Ez volt a dolga, vezetői utasításra. Csak úgy pattogtak, csúsztak -repültek a termékek a keze alól, néha teljes erőből nekivágódva a szalag végén elhelyezkedő sávnak. Néha pedig lecsúszva a szalagról, nagy erővel repültek le a termékek a földre. Úgy, mint most az idős néni kis dobozos tejföle. Egy szisszenő hanggal tudatta a környezetével, hogy ő bizony megrepedt. Megrepedt, és a tartalma kifolyott a földre, egészen pontosan a néni lába elé. Senki nem förmedt rá a pénztárosra. Nem, hiszen neki a tempó elő volt írva, meg volt tőle követelve. A néni kétségbeesetten toporgott. Most mi lesz? A pénztárgépbe már be volt ütve a tejföl ára, de tejföl volt, nincs. Körbenézett, hátha valaki megmondja, mi ilyenkor a teendő. A sorbanállóktól azonban hiába várt segítséget, sőt halk morajjal jelezték türelmetlenségüket. A pénztáros intett a kezével, s ott termett egy takarító, azonban , hogy most ki kell fizetni a terméket vagy sem, arról tájékoztatást továbbra sem kapott a néni. A biztonsági őr, aki eddig távolról nézte a jelenetet, most odasietett. Ekkor szólalt meg a néni: nem az én hibámból esett le a tejföl! A pénztáros arca torz grimaszba fordult. Szólni akart, de az őr közbelépett. Tessék csak fizetni, majd félreállni, s megmutatni a táskáját! A néni azt hitte, rosszul hall. Őt megkárosították, s most még meg is akarják alázni? Nem fizetem ki a tejfölt.-makacsolta meg magát. Idős vagyok, de nem hülye! Tudom, hogy vannak kamerák. Nézzék vissza , hogy miért esett le a tejföl! -szólt reszkető hangon, de higgadtan. Mit totojázik néni! 200 forint nem a világ! Mi meg itt várunk maga miatt!-fordult át együttérzőből gonoszkodóvá az előbbi tagbaszakadt férfi. A néni tanácstalanul álldogált, mikor is az őr felcsattant: Mutassa a táskáját!-majd jól átkutatta annak a tartalmát. Ezután a kabátzsebeket üríttette ki. Eredménytelenül, semmi lopott holmit nem talált. A néni megkönnyebbülten sóhajtott fel, de ekkor az őr , hogy felsőbbrendűségét fitogtassa, megszólalt. A pulóvere ujját is tűrje fel! Azt hiszi nem vettem észre, hogy a bal kabátujját folyton lefelé húzgálja?A kis néni megrökönyödve nézett rá. Bal alkarját egy szokatlanul széles,pompás, díszített bőr pánt fedte, igazi mestermunka. Talán emiatt figyelt fel rá az őr. Ugyan már! Mit rejthetnék ide?-kérdezte a néni halkan, de különös hangszínnel. Ez a hang megütötte az őr fülét. Nocsak, gondolta, kapás van! Kaján vigyorral szólt:vegye le! Nem!-ellenkezett a néni. Hangja határozott, éles és fájdalmas volt. Akkor kihívjuk a rendőrséget!- vigyorgott az őr. Ebben a pillanatban szakadt el a cérna egy sorban álló fiatal anyánál. Hagyják békén végre! Sok oka lehet, hogy nem veszi le a pántot!! Ugyan mi? - kérdezte most a pénztáros. Egy seb, bőrhiba, gyógypakolás lehet alatta az izületek miatt, stb. Nos, leveszi vagy sem?- kérdezte újból a biztonsági őr, most már hivatalos hangon. Nem veszem le.-mondta a néni könnyes szemmel.Jó három perc múlva megérkezett az üzletvezető is. Kérem hölgyem... Nem! Hívják csak ki a rendőröket! Ez túlzás lenne!-sutyorogta az üzletvezető az őrnek. A sorban állók közben lincshangulatba jöttek. Ekkor a fiatal anyuka odalépett a nénihez. És nekem meg tetszik mutatni mi van a pánt alatt? -nézett esdeklően a nénire, aki megérezte a nőben a segítő szándékot, hát bólintott egyet. A fiatal nő óvatosan nyúlt a pánt felé, s takarva a többiektől a nénit, félrehúzta a díszes pántot. Elakadó lélegzettel, könnyes szemmel nézett a nénire, mikor megpillantotta az immár fedetlen alkart. Azt az alkart, melyen egy sorszám állt. Egy sorszám,amilyet ma már kevés ember visel a testén, beletetoválva a bőrébe és örökre a lelkébe. Egy sorszám, melyet anno oly könnyedén és előszeretettel osztogattak Birkenauban, 1943 tavaszán.
a-36xxx
2023.10.23
Kép: pixabay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése