Meghasadva

 Vártalak. Jöttél, majd össze is törtél,

mint a daráló a diót,

 mondd miért  dobtál el mint egy rongyot?

Szerettelek, de már nem bírom, 

a fájdalmam néha kiírom,

ki én magamból  ha nevetsz is érte,

hisz a csiszolok és csiszolnak is gúnyod tárgya érte.

Töröltél, nem egyszer, de négyszer,

uralkodnál rajtam,ez  erőfitogtató kényszer,

az, mi benned van, a józan ész hiánya,

lennék már miattad a halálnak leánya.

Nem ily közösségbe vágytam,

már minden hitem sutba vágtam,

mert hol nincs ölelés, szeretet sincsen,

hogy a fene vinne már el innen.

Ha öleltem volna, ellöktél,

ha mondtam, hogy szeretlek, röhögtél,

mikor sírtam, rajtam gúnyolódtál,

ha kezem nyújtottam, elhúzodtál.

Hajam sosem simogattad,

felsőbbrendűséged fitogtattad,

csak tudnám mit keresek köztetek,

a sors miért ide dobott le.

A ridegségetek oly szembetűnő,

s ha majd nem kap levegőt a tüdő,

az utolsó lehelettel távozik a megvetésem,

s elindulok,de itt hagyom a szenvedésem.

Remény

Még pislákol picinyt a remény,

hogy szíved, bármennyire kemény,

meglágyul, ha szeretet éri,

a józan ész is erre kéri.

Fázott. Belülről rázta a hideg. Nem tudta, csak sejtette, mikor pattant el közöttúk a szeret húrja. Mióta elvált a férjétől, azóta még jobban fájt, ha kiszolgáltatottságát kihasználták.  Öltözzetek fiúk!- kiáltott be a félszobába. Indulunk a papáékhoz! A fiúk szó nélkül öltözködtek, némi "vita" után. Nem, nem elég a kabát alá a póló! Hiába csak két háznyit megyünk, mégis november van. Nem, a tornacipő sem elég! -háborgott Zsu. Kár, hogy mindjárt nem szandálba vagy papucsba akarsz átjönni.-replikázott idegesen. Amúgy is feszült volt a hangulata, lélekben igyekezett felkészülni a találkozásra. Legszívesebben zokogott volna, de a fiúk előtt nem akarta mutatni a fájdalmat. Úgyis érzékelik minden alkalommal az anyjuk feszültségét. Zsu összeszorított fogakkal és ököllel állt indulásra kész a bejárati ajtóban. Igyekezzetek, rám sül a kabát! Végre elindultak. A fiúk minden kőnél megálltak, botokat gyűjtöttek, bogarakat követtek. Sosem érünk oda!-sóhajtotta Zsu. Bár így lenne!-fohászkodott, de tudta, tekintettel kell lennie a gyerekekre. Ők igénylik a nagyszülőket. Keveset fognak még fel abból, ami Zsu és szülei között történik. És ez jó. Jó, mert ez nem az ő "harcuk". A játékos kitérők ellenére, hamar átértek, cirka 7 perc alatt. Az előszobában jó meleg volt, s egy jellegzetes szag, vagy illatféle. A lakás, a család, az otthon(?)  kipárolgása. Ezt az illatfélét szívta be Zsu 16 éven át, míg itt élt. Egészen 3 éves korától. Érkezésüket tudomásul vették, az ölelések elmaradtak, mint mindig. Alig vetkőztek le, az előszobában elhelyezett telefon megcsörrent.  Zsu állt a telefonhoz legközelebb, hát felvette, annál is inkább, mivel senki nem indult a készülék felé. Halló, igen, itt Karmandi lakás!-szólt bele a telefonba. Ekkor a családfő, Zsu apja kimérten megszólalt: ki engedte, hogy felvedd, te nem vagy itthon!-mondta, majd fejével intett a menyének, vegye át a kagylót.  Zsu gyomra görcsbe rándult. Minden alkalommal, mielőtt idejött a gyerekekkel, igyekezett lelkileg felkészülni a szúrásokra, de ez most különösen fájt. Rájött, sosem lesz ez ellen felvértezve. Igaz a mondás, miszerint " Család ellen nincs orvosság!" Egy pillanatig tartott csak a döntés. Fiúk, én most elmegyek! Ha maradni akartok, egy óra múlva visszajövök értetek!-mindta, miközben gyorsan visszahúzta a csizmáját. Senki nem tartotta vissza.

A park lámpái gyéren világították meg a sétányt. A sétányon egy magányos nő bandukolt mélabúsan, arcán a könnyek akadálytalanul gördültek alá. Kabátját fázósan húzta össze magát, sáljával szégyenlősen takarta el az arcát. Didergett. Rázta a hideg, kìvül és belül, egyaránt. Az égbolt meglepően tiszta volt, s még a város fényei sem tudták elnyomni az ezernyi csillag fényét. A csillagokét, melyek egységesen, együtt egy családot alkottak. Egy csillagtengert.

Hangulatcsepp

 Úgy érzem magam, mint egy adó-vevő szerkezet vevő része. Egyre erősebb a kolkektív tudatban tapasztalható zűrzavar, kétségbeesés, letargia. Amit ti éreztek, gondoltok, az rám is kihat. Persze, a személyes környezetem, az életteremben történő erők jobban hatnak rám, de az össz, az egész , ti mind, részem vagytok. Jó vagy rossz hír, mindenki döntse el, de ez fordítva is igaz: én is a részetek vagyok. Bánjatok hát úgy is velem! Napok óta sírhatnékom van. Gondolom sokan másoknak is. Én igyekszem mindenkit szeretni. Nem állítom, hogy sikerül, de igyekszem. Megbocsájtani is, azoknak is, akik módszeresen bántottak, bántanak. Van mikor sikerül, de van mikor egy-egy történés lehúz. Vissza a mélybe. Ilyenkor újra és újra kihúzom magam a gödörből. Sok energiát felemészt, amit egyébként jó dolgokra is tudnék fordítani. Ezért arra kérlek benneteket, úgy is mint egy csepp közületek, belőletek, hogy küldjetek simogató gondolatokat nekem. Jobb napjaimon én is ezt teszem. Teszem, mikor látom a tévében a sikereiteket, ha épp feljuttok egy csúcsra, örülök, mikor sikerül egy vizsgátok, mikor felgyógyultok egy betegségből, mikor jót tesztek másokkal, stb, stb. Veletek együtt sírok és örülök. Érezlek benneteket! Tegyétek hát le kérlek a gyűlölködés nehéz terhét, a haragot, bosszút, a kapzsiságot. Mert érzek. És fáj.

Kérlek mosolyogj nekem!

Kép: pixabay: NamasteNomad

Őszi fények

 Szépek ezek az őszi fények,

idegyűlnek különös lények,

s esti holdfény sugara alatt,

táncot lejtenek,fátyluk szakad,

ekkor megpillantod a szemük,

démoni, és nyújtják a kezük,

táncba hívnak, énekük karcol,

a józan eszed már veszettül harcol,

de nincs menekvés, keserédes a baj,

seprűn ülve felcsattan a boszorkánykacaj...

A leleplezés ( novella)

 A nagyáruházban hosszú sor állt a pénztár előtt. Tessék átfáradni   az önkiszolgáló kasszákhoz!-csattant fel az egyik eladó cseppet sem kedves hangja. A sor nem mozdult, az eladó morogni kezdett: ennyi értetlen időmilliomost! Pechjére az egyik vásárló meghallotta szavait.Mit képzel magáról? Ha nem tudná, erre senki nem kötelezheti a vásárlókat! Mi van az idősebbekkel, akik nem értenek a technikához? Esetleg bankkártyájuk sincsen?-intett a fejével egy szemmel láthatóan 80 év feletti néni felé, aki most ért a pénztársor elejére. Az meg ugye eszébe sem jutott, hogy a technika miatt az ön állása is veszélyben van? És még mi vagyunk az értetlenek!-mondta a tagbaszakadt ötvenes úr, piros arccal.A többiek némán figyelték a a jelenetet, ám arckifejezésükkel helyeseltek. Lassan haladt a sor, annak ellenére, hogy a kasszás erős, gyors tempót diktált. Ez volt a dolga, vezetői utasításra. Csak úgy pattogtak, csúsztak -repültek a termékek a keze alól, néha teljes erőből nekivágódva a szalag végén elhelyezkedő sávnak. Néha pedig lecsúszva a szalagról, nagy erővel repültek le a termékek a földre. Úgy, mint most az idős néni kis dobozos tejföle. Egy szisszenő hanggal tudatta a környezetével, hogy ő bizony megrepedt. Megrepedt, és a tartalma kifolyott a földre, egészen pontosan a néni lába elé. Senki nem förmedt rá a pénztárosra. Nem, hiszen neki a tempó elő volt írva, meg volt tőle követelve. A néni kétségbeesetten toporgott. Most mi lesz? A pénztárgépbe már be volt ütve a tejföl ára, de tejföl volt, nincs. Körbenézett, hátha valaki megmondja, mi ilyenkor a teendő. A sorbanállóktól azonban hiába várt segítséget, sőt halk morajjal jelezték türelmetlenségüket. A pénztáros intett a kezével, s ott termett egy takarító, azonban , hogy most ki kell fizetni a terméket vagy sem, arról tájékoztatást továbbra sem kapott a néni. A biztonsági őr, aki eddig távolról nézte a jelenetet, most odasietett. Ekkor szólalt meg a néni: nem az én hibámból esett le a tejföl! A pénztáros arca torz grimaszba fordult. Szólni akart, de az őr közbelépett. Tessék csak fizetni, majd félreállni, s megmutatni a táskáját! A néni azt hitte, rosszul hall. Őt megkárosították, s most még meg is akarják alázni? Nem fizetem ki a tejfölt.-makacsolta meg magát. Idős vagyok, de nem hülye! Tudom, hogy vannak kamerák. Nézzék vissza , hogy miért esett le a tejföl! -szólt reszkető hangon, de higgadtan. Mit totojázik néni! 200 forint nem a világ! Mi meg itt várunk maga miatt!-fordult át együttérzőből gonoszkodóvá az előbbi tagbaszakadt férfi. A néni tanácstalanul álldogált, mikor is az őr felcsattant: Mutassa a táskáját!-majd jól átkutatta annak a tartalmát. Ezután  a kabátzsebeket üríttette ki. Eredménytelenül, semmi lopott holmit nem talált. A néni megkönnyebbülten sóhajtott fel, de ekkor az őr , hogy felsőbbrendűségét fitogtassa, megszólalt. A pulóvere ujját is tűrje fel!  Azt hiszi nem vettem észre, hogy a bal kabátujját folyton lefelé húzgálja?A kis néni megrökönyödve nézett rá. Bal alkarját  egy szokatlanul széles,pompás, díszített bőr pánt fedte, igazi mestermunka. Talán emiatt figyelt fel rá az őr. Ugyan már! Mit rejthetnék ide?-kérdezte a néni halkan, de különös hangszínnel. Ez a hang megütötte az őr fülét. Nocsak, gondolta, kapás van! Kaján vigyorral szólt:vegye le! Nem!-ellenkezett a néni. Hangja határozott, éles és fájdalmas volt. Akkor kihívjuk a rendőrséget!- vigyorgott az őr. Ebben a pillanatban szakadt el a cérna egy sorban álló fiatal anyánál. Hagyják békén végre! Sok oka lehet, hogy nem veszi le a pántot!! Ugyan mi? - kérdezte most a pénztáros. Egy seb, bőrhiba, gyógypakolás lehet alatta az izületek miatt, stb. Nos, leveszi vagy sem?- kérdezte újból a biztonsági őr, most már hivatalos hangon. Nem veszem le.-mondta a néni könnyes szemmel.Jó három perc múlva megérkezett az üzletvezető is. Kérem hölgyem... Nem! Hívják csak ki a rendőröket! Ez túlzás lenne!-sutyorogta az üzletvezető az őrnek. A sorban állók közben lincshangulatba jöttek. Ekkor a fiatal anyuka odalépett a nénihez. És nekem meg tetszik mutatni mi van a pánt alatt? -nézett esdeklően a nénire, aki megérezte a nőben a segítő szándékot, hát bólintott egyet. A fiatal nő óvatosan nyúlt a pánt felé, s takarva a többiektől a nénit, félrehúzta a díszes pántot. Elakadó lélegzettel, könnyes szemmel nézett a nénire, mikor megpillantotta az immár fedetlen alkart. Azt az alkart, melyen egy sorszám állt. Egy sorszám,amilyet ma már kevés ember visel a testén, beletetoválva  a bőrébe és örökre a lelkébe. Egy sorszám, melyet anno oly könnyedén és előszeretettel osztogattak  Birkenauban, 1943 tavaszán.

a-36xxx

2023.10.23

Kép: pixabay

2 soros saját idézet

 A fájdalmad is csak a tiéd ebben az életben,

el nem tűnik, mint ahogyan a csepp sem, a tengerben.

2023.10.23

Kép: pixabay

A te szemed

A te szemed jelentette nekem a világot,

benne volt minden, mi imádott, 

a tenger kék hulláma, vad, zúgó morajlása,

hányódó lelkem vívódása,   ki nem mondott szavak, titkos, néma üzenete,

kézzel írott szerelemverse. * 

Nézd! Én hagyom, hogy benned fogolyként oldódjak fel, 

mert váratlan tűz emésztett el, 

de, ha kihunyok szemed közepébe zuhanva, 

tudom, most engedtél utamra. 

Ég veled! Ragyogásom fénye örökre tiéd, megmaradok, akár egy szép emlék. 

2023.01.11

Világgá kiáltom

Világgá kiáltom, hogy nem bánom, ha testem fázik, mert belátom, hogy nem lehet mindenkinek minden, egyre sűrübben hallom, hogy nincsen. * Ha nem jut krumpli az asztalra, ha azt csak rajzolhatjuk, az aszfaltra, ha mások ezt kiröhögik, nekik az öröklét nem fényeskedik. * Flegmán, közönyösen néznek le a népre, s mégis, mégis rácsalnak a lépre! Mert balga módon hiszünk nekik, pedig ők még Istent sem félik! * Hiszik, hogy nem fizetnek számot, főként, ha zárják a karámot, s annyit juttatnak, mi muszáj, a Volgán csendben ring egy uszály. * De!Világgá kiáltom, hogy a lélek, ha kell, pár jó szón is elélhet, s nem kell néki holmi alamizsna, csak az igaz hit, mi kristálytiszta! 2023.01.03 Tatabánya

Isten hozott 2023 ?

Megérkezett. Örüljek? A tapasztalataim szerint hoz újat, de hogy jót is, az már kétséges. Lassan 7 és fél éve, hogy szétműtöttek. Azóta javarészt a lakás foglya vagyok. Amolyan átlagosnál jobban felszerelt luxuscella ez. Még ezt is elviselném. Azonban a folyton jelenlévő, egyre erősödő fájdalmat már nem. Érdekes, míg ki nem robbant a háború,legalább lelkileg jól viseltem. Viszonylag jól. Járvány ide vagy oda, nem húztam fel magam, szinte semmin. Most azonban, Október óta, már türelmetlen vagyok. Meddig kell még kínlódnom? Mi a bűnöm, amiért ezt végig kell, meg kell élnem? Miért nem tudhatok róla, mit tettem, amiért ezt cipelnem, viselnem kell? Fair ez így? Ki, mi döntött felettem, helyettem? Csak a karmát ne indokként. A világból ki tudnék futni, mikor azt olvasom, működik a karma! Nos kérem, soha nem voltam, s nem vagyok rossz embet. Akkor mit fizetek meg épp? Tudom, érzem, hogy ezt a világot valaki teremtette. S szívből remélem, hogy nem olyan vérszomjas, mint ahogyan azt a Biblia leírja. Ami szerint fenyegetve érezheti magát, majdnem minden ember. Hogy jön,( armageddon), s eltöről minket. Válogatás nélkül? Igazságtalanság. Vagy az a 144 ezer kiválasztott tényleg megmenekül? Ha minden kérdésemet feltenném, még a jövő hónapban is itt pötyögnék a telefonomon. Egyet bizzosan tudok: Haza szeretnék menni. Oda, ahol szeretnek, ahol én is szerethetek, s azt el is fogadják. Ahol akadályok nélkül építhetek. Közösséget, bármit. S ha eddig nem volt otthonom, akkor oda szeretnék jutni ahol várnak rám. Ahol feltétel nélkül elfogadnak. Ahol nincs testi fájdalom, ami lassan a lelket is teljesen megöli. Otthoniak: várjatok rám!

Kedvetlenül

Borongós hétfő délelőtt. Most valahogy nem tesz jót a lelkemnek a ború. Pedig szeretem amúgy. Csak rányomja a bélyegét a háború, és a kreált vírushelyzet a lelkemre. Az esztelen, indokolatlan intézkedések, a kapkodás, az média cenzúrázott, irányított fals hírei, mind - mind métely.A dezinformáció, a tévéből (is) ömlő gyűlölet, amit a vezetők mutatnak példaként a népnek... Legszívesebben kilőném az űrbe az összes politikust. Gyűlik bennem a feszültség. Az ordítás nem old meg semmit. A kommentharcok sem. Elkeserítő a tudat, hogy nem tehetek semmit. Pár, magát vezetőnek titulált elmebeteg dönt az életemről. Milliárdok életéről. A pénz a minden. A pénzért emberéletek kioltása sem áldozat nekik. Biztonságos helyről, bársonyszéken ülve, öklüket rázva aggitálnak a haború mellett. Mellett, nem ellen!! Van az a pénz... S mi látjuk, tűrjük ezt. De miért?! 2022.03.07 Kép;pixabay:3938030

Kepmutatás mesterfokon

Nem tudom ki vagy, de tetszel, nagyon. Ezt írom, mikor eszem hagyom, hagyom, ott a pamlagon, hízelgek most, gazdagon, mert tök mindegy ki vagy, s mit írsz, a külsőd a fontos, meg a biznisz, hasznot hozhatsz nekem még valaha, szép a szemed, na, bízz a szavamba, közben meg az imázs a fontos, hogy mit tanultál te nagyokos, egyetemet is végeztél, ugye?, na ezért is dicsérlek "Gizike", remélem elhiszed mnden sorom, a bőröd csodás alabástrom, nem baj, ha nem rímel a versed, ha összehordassz hetet s havat, csak átkozom azt a percet, mikor ajnároztam minden szavad... 2022.03.06 Perzsi. Kép:pixabay :Kellepics

A csalódott magányos

Perzsi.novella:A csalódott magányos * Viki unottan görgette a "halott" közösségi oldalon felugró híreket. Hétvége van, s ő ismét, s megint csak ismét egyedül van. Szüleit munkájuk miatt, szinte sosem látta. Egy ideje úgy tűnt, hogy az ősök már direkt menekülnek egymás elöl a munkába. 3 éve, azaz 12 éves kora óta majdnem egyedül gondoskodik magáról. Nem szenved hiányt semmiből, kivéve a figyelemből és a szeretetből.Az unalom, szinte fizikai fájdalmat okoz neki. Már majdnem lecsukta a laptop tetejét, mikor egy hsz -re lett figyelmes. Egy udvarlási szokásokról szóló cikk alatt, lány kortársai osztották az észt. "Minden pasinak az kell!- Na és mi abban a rossz?- Ne marhulj, te mindenkivel, füttyszóra?- Egyszer vagyok fiatal! Buli,pia, mozi, pláza, persze nem az én zsebemre.... Hatalmas, indulatoktól nem mentes , parázs vita alakult ki. S Viki szeme megakadt egy mondaton:Annyit érsz, amennyire tartod magad...Érdeklődve nézte meg, a fiú profilját. Max , 20 éves, informatikus, állatszerető,aki szabadidejében még egy idősotthon lakóinak is segít, önzetlenül.Arca szép, már amennyit látni a hatalmas napszemüvegtől. Maga sem tudta miért, belájkolta a hsz-t,majd becsukta a laptopot. * Másnap, a suli végeztével, szakkörre ment. Míg a tanárra várt a folyosón, ránézett a telefonjára. Egy privát üzenete volt, ismeretlentől. Olvasás nélkül törölte. Este újra üzenetet kapott:Miért nem válaszoltál? Normális hangon írtam neked. Ekkor vette észre, hogy a tegnapi srác írt. Némi magyarázkodás után sikerült a fiút megnyugtatni. Napokon keresztül ment a levelezés. Max mindent tudni akart Vikiről. S a lány megnyílt. Végre volt valaki, aki nem csak meghallgatta, de még kíváncsi is volt rá, s a lelkére. A férfi annyira felnőttnek, megértőnek tűnt, hogy a lány bizalmába fogadta. Mindent elmondott, amire a másik kíváncsi volt, s mindig megerősítést kapott arról, hogy jól látja a világot.Viki annyira felszabadult az elmúlt napok alatt, hogy nem tűnt fel neki, hogy ő szinte semmit nem tud Maxról. A második hétvégén a férfi megkérdezte:találkozhatunk? Viki várta a kérdést a lelke mélyén, de gyorsnak találta a tempót. Max megérezte a habozást, s megnyugtatta a lányt, ő tud várni. Csak tudd kicsilány nem volt könnyű ezt megkérdeznem. Megdöbbentett, mikor kiderült , hogy alig múltál 15 éves. Viszont megkedveltelek, azaz khm, szóval érted... S folyton az jár a fejemben, hogy mindig egyedül vagy. Féltelek. Meg akarlak védeni az egész világgal szemben. Na jó éjt picilány, majd beszélünk!-köszönt el hirtelen a férfi. Másnap nem jelentkezett, s nem volt elérhető. Az utána való napon sem válaszolt Viki üzenetére. Harmadnap a lány már rosszul volt. Elszúrtam.-Gondolta szinte sírva. Ekkor pittyent a laptop. Max volt az. Ne haragudj, csak nehéz nekem. Azt hiszem, jobb ha egy ideig nem beszélünk, túl beléd éltem magam. Ne! Viki szinte eszelős gyorsasággal írta az üzenetet:találkozni szeretnék veled!Kérlek! Meredten nézte a kijelzőt, válaszra várva. Jó 2 perc múlva jött üzenet. Biztos? Jól átgondoltad? Igen, igen! Szeretném! Rendben. -Írta a férfi. A sportcsarnokban holnap este a meccsen. A nevedre szóló belépőt a jegykiadónál kérd el. Piros kapucnis felső lesz rajtam, elején Max felirattal, s egy szál bordó virág a kezemben. Meg fogsz ismerni. -írta, s küldte mellé az összes villógó szív s egyébb emojikat. * Másnap Viki jóval a megadott idő előtt a helyszínen volt. Látni akarta a férfit,ahogyan megérkezik. Nem jött. A meccs elkezdődött. Viki csalódottan kérte ki az ablaknál a névre szóló jegyét. Megnézem még bent is, hátha... Kedvetlenül battyogott a soroknál, kereste a jegyen lévő szám alapján a helyet. Valaki épp gólt lőtt, nagy volt az ováció. Az ugráló tömegben Viki szeme egy Danny de Vito külsejű , köpcös férfira irányult, aki mint egy gumilabda, úgy ugrált, ordítozva. Piros kapucnis felsőjén nagy betűkkel virított egy felirat:Max. * 2022.02.12 Kép pixabay: Anemone 123 Könyvajánló:Beczássy Judit: Egyszer vagyok fiatal! (Ilus egy pimasz kamaszlány,akinek úgy van meg mindene,hogy arról tudomása sincs. Önállósodni akar,úgy gondolja,hogy 16 évesen már kész felnőtt. Szabadszájúsága feszültséget okoz közte és szülei között. Elköltözik otthonról. A rokonoknak és a közeli ismerősöknek köszönhetően nem tűnik el a süllyesztőben. Kis híja volt csupàn. Hogy sikerül e kikecmeregnie ebből a helyzetből,hogy rátalál e az annyira vàgyott szerelem,s hogy rendeződik e a viszonya a szüleivel,az kiderül ebből a fordulatokban gazdag regényből.)

Izé 1

Izé 1 * Úgy írnék valami pikánsat, na!az adna csak az imázsnak! pirulhatnék úton- útfélen, s tán elfelednének, szegények, pedig az élet sava-borsa, egy jó kis naprakész romantika.

* 2022.02.09 Perzsi. Kép:pixabay: xusenru

Lélelbugyor 1

Kedd van. Nálam hétfő. Mindig jó volt a belső órám, a naptáram, időérzékem. Valami vagy valaki kb másfél éve összezavarta. 2020 októberében az őszi óraállitgatás körül vettem észre a zavart. S azt, hogy bár a felhős, szürke időt kedvelem, fokozottan vágyom a csendes, nem meleg napfényre. Arra, hogy több legyen a napsütéses órák ideje. 2016 februárjában már szinte fizikai fájdalnat okozott a sokadik gerinc s egyébb műtét után a korai sötétedés. Emlékszem, álltam a rehab intézeti szoba ablakánál, s szinte sírva néztem, ahogyan a nap eltűnik a horizont mögött. 17 órakor már sötét volt. Hozzájött még az ingerszegény környezet hangulata, a szobatársak életritmusa,(19-20 órakor már aludni tértek), s a lámpafényt is nehezen tolerálták. Beszélgetés, olvasás hiányában ismét csak a zene gyógyító, kedélyjavító erejéhez folyamodtam.Fülhallgatóval. Nehéz időszak volt az is. Hajbalban tudtam volna csak aludni, addigra hatott a sok fájdalomcsillapító. A szobatársak akkor keltek. Hajnali 4-5 óra körül. Bevallom, a fény hiánya, s egyebek miatt sokszor sírtam a takaró alatt. Az ellopott mobiltelefonom... A mellbevágó felismerés, hogy ósszesen 5 fő volt körülöttem az esetkor. 3 intézményi dolgozó, és 2 szobatárs. A mardosó gyanú. A félelem a hogyan továbbtól. Az illemhelyen rám törő nővér tekintete.A sírás a helyzeten nem változtatott, de valamivel "jobb" lett. Pedig anno apám mondta, a sírás nem old meg semmit. Tévedett. Feszültséget csökkentett, s segített az önkontrollban. Sírás nélkül lehet, hogy taroltam volna. A körülöttem lévőket. Köztük 1-2 Ursula típusú nővért is. A gúnyosan beszólogató főorvosnőt is. Az ember, mikor kiszolgáltatott, akkor érzékenyebb, türelmetlebebb. Ezt sokan nem veszik tudomásul.Szerencse, ha kevés a fásult ember körülöttünk. Akkor, ott minden perc napsütés, fény kapaszkodót, reményt jelentett. Reményt, hogy egyszer vége lesz. 6 év telt el azóta. S mégis, minden év februárjában feltörnek ezek az emlékek. A testem, lelkem emlékszik rá. Bár fedné jótékony homály! * 2022.02.08 Zene: Mike the mechanics:Silent running https://youtu.be/eug9TEXKBPY

Adj egy kortyot!

Adj egy kortyot! * Mint kék égen a felhő, na, pont olyan észtvesztő, az illat, mi körbeleng, ni! már a vágy feszeng, halkan csordogál a testeden, akár az esőcsepp, ereszen, kérlek!gyorsan szállj ki a mából, s adj egy kortyot a szabadságból! 2022.02.07 Perzsi. Kép :pixabay:misticsartdesing

Egy szó

Ha majd tudod, kiért és miért,* honnan és hova,* feltárul előtted a végtelen csoda.* 2022.01.29. Kép :pixabay: elvina13322

A félrelépés

Perzsi. novella:A félrelépés * A lakás különösen hidegnek és barátságtalannak tűnt , lassan három hónapja. Azóta, hogy Bogi ikerlányai szinte egyszerre költöztek el,s kezdtek új életet kedvesük oldalán. Most ráadásul Vince sincs itthon. Közel 15 éve kamionsofőr, szinte mindig úton van. Bogi szomorúan sóhajtott fel. Míg a lányok itthon voltak,igyekezett tudomást sem venni arról,mennyire elhidegültek egymástól a férjével. Az utóbbi majd' két évben az intim együttléteik száma a nullához közelített. Nem mert, nem akart belegondolni,hogy Vincének ez miért felelt meg így. Vajon van valakije? Nem hibáztathatná, hiszen alaposan elhanyagolta őt is, ès magát is. Férje hosszú évek óta nem látta kiöltözve, kisminkelve. Nem volt topis, de csinos sem. Ha Vince itthon is volt, akkor sem mozdultak ki. Pedig a lányok miatt megtehették volna. Bogi most alaposan megnézte magát a tükörben. Valaha szép nőnek tartotta magát. Szépnek, de sohasem dögösnek. Szőkésbarna , félhosszú, fazon nélküli haja,melyben már sok ősz hajszál is volt, kifejezetten öregbítette. Teste formás és arányos volt, de bőven volt rajta zsírpárna. Igaz, a figyelemfelkeltő mellméretét ennek köszönhette. Körmei erősek, ápoltak voltak,de manikűrősnél utoljára az esküvője előtti napon volt.Tekintete fásultságról és fáradtságról árulkodott. És félelemről. Félelemről, hogy most, mikor kettesben maradtak férjével, kibírják e egymást? Egyáltalán , kell e még ő Vincének? S neki kell e a férje? Kell. Erre most döbbent rá. Most, hogy megfordult a fejében, hogy a férfi akár meg is csalhatta. Elhatározásra jutott. Kikupálja magát, amennyire csak lehet, és újra meghódítja a férjét. Fél évet adott magának. A februári farsangon már dögös nő lesz. A fél év kemény munkája meghozta az eredményt. A salsa órák, a diéta, a pilates, mind-mind kemény kitartást kívántak. Megcsinálta. Megérte. Férje szinte semmit nem vett észre. Otthon minden változatlan volt. Már 9 hónapja háltak külön. Alig beszélgettek. Kivéve 3 hete, mikor Vince hosszabb útra indult. Bogi egy meghívót tett elé. Farsangi mulatság lesz a Centerben. Szeretnék elmenni.-szólt határozottan.-Nincs kedvem , érts meg kérlek. Kiöregedtünk, eltunyultunk, nem akarom lejáratni magam. Aznap érek majd haza Brazilíából, gondolod hiányzik ez nekem? Te menj csak, valamelyik barátnőd majd elkísér.-szólt rezignáltan a férfi. Bogi csalódott volt. Nélküled nem megyek én sem. - mondta, majd otthagyta a férjét. Mire a sétájából hazaért Vince már nem volt otthon. Feladta. Kész, vége, ennyi volt. Elfogyott az ereje. * Most mégis itt áll, s elégedetten szemléli ezt az új nőt a tükörben. Haját még délelőtt égővörösre festette a fodrász, körmeit szakember vette kezelésbe, s az új kontaklencse is megérkezett. Zöld színben, az jobban illett a hajához, mint a barna. Macskanő jelmeze tökéletesen mutatta ruganyos izmait. Közel húsz kilót fogyott. Megigazította a garbó nyakát, felhúzta a kesztyűjét, s belebújt a magassarkú csizmájába. Majdnem hasraesett. Elszokott tőle. A kék liliombrosst , amit reggel vett, a bal melle felé tűzte.Terve sikerült, senki nem ismert volna rá. Azzal az eltökélt szándékkal indult el, hogy ha kell valakinek, akkor nosza! Ha már Vincének nem kell... Korán érkezett. A Centerben nagy volt a kavarodás. Bogi tekintete körbe-körbe járt. Barátnőit kereste. Helyettük egy ismerőst vélt felfedezni. A mozgása, a kézlegyintése... De hiszen ez Vince! Hogyan kerül ide? Azt mondta, nem jön el. Azóta a nap óta nem is beszéltek. Lopva figyelni kezdte férjét. Ragadtak rá a nők. Amerika kapitány jelmeze biztos inkognitót kölcsönzött neki, és mégis... Bogi tudta , ó hogyne tudta volna, hogy a szeme, az az acélkék igéző szeme az, ami mágnesként vonzza a nőket.Lám, most is! Az a szőke tavasztündér hogy csimpaszkodik rá! Szívét átjárta a féltékenység. Elfelejtette miért jött. Mostmár csak egyet akart. A férjét. Hódítani akart. Kis idő elteltével egymás mellé sodródtak. A dübörgő zenében nem hallották egymás szavát, így kézjelekkel igyekeztek kommunikálni. Vince a táncparkett felé intett. Bogi beleegyezően bólintott. A lassú zenére összetapadó testük között vágy cikázott. Pár perc után , a zeneszám vége felé, Vince Bogi fülébe súgott. - Gyönyörű hajad van, s az illatod bódító. És a szemeid! Annyira hasonlítasz valakire, akit régen szerettem.Csak ő mégsem így nézett ki. Feljössz a hotelszobámba?- kérdezte mély, bársonyos hangján, miközben pajkosan kacsintott. Bogival megfordult a terem. Erre nem számított. Heves mozdulattal tépte ki magát férje karjai közül. Annyira hevesen, hogy a bross beleakadva férje jelmezébe, kiszakadt a ruhájából. Bánta is ő! Csak el innen! Zokogva rohant ki az utcára, s vágta magát az első arra járó taxiba. * Otthon még mindig sírva , beállt a zuhany alá. Máskor ettől mindig lehiggadt, most nem sikerült. Haját, azt a dögös vöröset törölközőbe csavarta, majd az ágyra borult. A zokogástól észre sem vette, hogy Vince hazaért. A férfi csendben lépett az ágyhoz. Maga felé fordította nejét. Bogi hevesen lökte el magától. Te gazember!-suttogta sziszegve. Mit képzelsz? Hozzám ne érj! De míért ne?- kérdezte Vince. Mi a baj drágám? Boginak még elvakult dühében is feltűnt, milyen gyengéd a hangja, s milyen csendes, ám mély szerelem ül az acélosan gyémántkék szemében.Pont úgy néz rá, mint amikor a parkban megkérte a kezét, 25 éve. Elment az eszem.-gondolta keserűen. Már képzelődöm is. Hogy lehet ennyire képmutató? Ekkor Vince kinyújtotta a jobb kezét, s kinyitotta a tenyerét. Egy kék liliom bross volt benne.-Nem hiányzik?- kérdezte csibészes mosollyal az arcán... * 2022. Január 26 Perzsi. Kép:pixabay:Viki_B

Szikrát szór

Szikrát szór a napfény, szikrát szórok én is, s a feljövő hold fényénél, téged várlak mégis. Várlak, mint tavasz az áradást, rügyek harsogó pattanását, azt a rég várt látomást, égő csókok hűs áldomását. Szertefoszlik minden, mi hűvös, felolvadnak a jégszívek, bilincs kattan; te vagy a bűnös, rólunk szólnak az énekek. 2022.01.27 Perzsi. Kép :pixabay

Pusztába kiáltott jó éjt

Velem van a baj. Tuti. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy amatőr írói közösség. Itt, egy másik blogbejegyzésemben már leírtam, miért hagytam ott. Erre most nem térek ki külön. Talán annyit róla: nem rosszak az érzékeim, egyre többen követik a példámat. Pedig senkit nem buzdítottam távozásra, s nem háttérmunkálkodtam. Vallom, a jó és a rossz is előbb utóbb nyilvánvalóvá válik mindenki számára. Azok számára, akik látni akarnak. Nos, azon az oldalon, platformon viszonylag sok olvasóm volt, s néhány hozzászólóm is. A blogom nyilvános, linkjét megosztottam. Igen, az "arcon" is. Arra a furcsa jelenségre(?) figyeltem fel, hogy az fb oldalamra is alig, vagy nagyon rirkán érkezik jel, és hsz.( De ha ugyanazt bemásolom a személyes profilomhoz, akkor már több tetszik jel, ölelés, szív, s hsz érkezik. Nem értem. Nekem ugyan nem nagy munka belinkelni az idővonalamra, vagy a hírfolyamba, csak rém ciki. Olyan, mintha direkt táncba hívnálak benneteket..) A nyilvános oldalamon miért nem? És itt,a blognál miért nem? Szégyellnek? Hé, fiúk, lányok! Nem gyúrok a tetszik jelre. Nem kell tetszikelni, ha nem tetszik. Sajnálatból, egyebek miatt nem "kell". Nekem nem a jelek fontosak, hanem ti. És az őszinte véleményetek. Nem giffek,emojik, hanem a gondolataitok, amit az írásom, versem elindít bennetek. Ha ciki nektek hozzászólni, akkor ott a messenger. Bár, nem értem.A régi író "cimboráim" meg remélem., ha lassan is, de csak idetalálnak. Látjátok? Itt nincsenek szívek. Nincsenek lájkok. Ide csak írni "kell". Igaz, csak akkor, ha továbbra is olvasni szeretnétek a gondolataimat.Névtelen hozzászólásra van lehetőség, úgy állítottam be. Ennek azonban annyi a hátránya, hogy mielőtt megjelenik a látogató hsz-e, nekem azt moderálnom kell. Ez azt jelenti, hogy befut a levelezőmre. Elolvasom, s rákatt a megjelenés engedélyezése opcióra. Nem, ismétlem nem jelenik meg az email címetek. Azt én sem látom. Így visszaélni nem áll módómban vele. Eszembe sem jutna. A blognál van lehetőség arra, hogy bejelöljétek: blog követése. Annak ellenére, hogy nem gyúrok jelekre, jó érzés, mikor mégis adtok. Visszajelzés, nekem. Szívből köszönöm. Ahhoz képest, hogy csak jó éjt akartam kívánni, s megfigyelni, mennyien olvassátok,egész szép kis iromány lett belőle. Jó éjt nektek, s cupp azoknak, akik elfogadják .:-) Erzsi 2022.01.25

Jégbefagyott világ

Ül a gólya, fent a dúcon, tollát fagyos szél borzolja, ki látja, elmereng a múlton, s az ártó gyáripart okolja. Elektroszmog és széngázszag, fuldokló hörgők sipolya, itt nem segít holmi "fagyálló", némán fagyott oda a gólya. 2022.01.25 Perzsi.