Vártalak. Jöttél, majd össze is törtél,
mint a daráló a diót,
mondd miért dobtál el mint egy rongyot?
Szerettelek, de már nem bírom,
a fájdalmam néha kiírom,
ki én magamból ha nevetsz is érte,
hisz a csiszolok és csiszolnak is gúnyod tárgya érte.
Töröltél, nem egyszer, de négyszer,
uralkodnál rajtam,ez erőfitogtató kényszer,
az, mi benned van, a józan ész hiánya,
lennék már miattad a halálnak leánya.
Nem ily közösségbe vágytam,
már minden hitem sutba vágtam,
mert hol nincs ölelés, szeretet sincsen,
hogy a fene vinne már el innen.
Ha öleltem volna, ellöktél,
ha mondtam, hogy szeretlek, röhögtél,
mikor sírtam, rajtam gúnyolódtál,
ha kezem nyújtottam, elhúzodtál.
Hajam sosem simogattad,
felsőbbrendűséged fitogtattad,
csak tudnám mit keresek köztetek,
a sors miért ide dobott le.
A ridegségetek oly szembetűnő,
s ha majd nem kap levegőt a tüdő,
az utolsó lehelettel távozik a megvetésem,
s elindulok,de itt hagyom a szenvedésem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése