Kiment a konyhába, ténfergett. Most mit csináljon? Hogyan engesztelje ki nejét? Hirtelen ötlettől vezérelve egy papírra írta a következő sorokat: Este a szokott helyen, időben várlak. Az üzenetet borítékba tette és a kapu melletti postaládába dobta.
Aznap a postát a fiúk vitték be, s letették az asztalra. Jutka csodálkozva forgatta a címzés nélküli borítékot. Kinyissa, ne nyissa? Már bontotta volna, mikor eszébe jutott a délelőtti hangnem, mely érte. Letette az asztalra a borítékot, s indult főzni. János ekkor lépett be, s megpillantotta a levelet. Mi az? -kérdezte Jutkát. Nem tudom, nincs rajta címzett. Hát nyisd ki-szólt János, és gyorsan eltűnt a fürdőszobában. Jutka szeme elkerekedett, hiszen rögtön megismerte férje kézírását. Rendben...gondolta, de mire jó ez?
Azért este felvette a málnaszínű ruháját, amit János úgy szeretett rajta látni.
A falu szélén a kiserdőnél volt egy békástó, ott találkoztak. Mély volt a csend közöttük. Egyikük sem szólt, csak nézték a csillagos eget. A békák fülsüketítően kuruttyoltak, a városi esték után már már idegtépően. Aztán szinte egyszerre mondták:emlékszel, mikor először itt találkoztunk? Majdnem virradt már, mikor hazaindultak. Újból fiatalnak, szerelmesnek érezték magukat.
-A fiúk korán keltek, rohantak a kiskutyákhoz. Már messziről látták, hogy Gyurkabá ott áll Daisi mellett. Olyan szomorú volt az arca, és a két keze furcsán lógott a teste mellett. Nézte Daisit, és a kölyköket. Már csak 5 kölyök volt az anyja mellett...
Folytatása következik...
