Semmink sincs?
Rohanó, pusztuló világ. Pénzhajhászás, kizsákmányolás, hatalmi, (parancs) intézkedések, gyűlölet, kegyetlenkedés, és még sorolhatnám.
Ez mind a miénk, akár kértük, akár nem, akár akarjuk, akár nem.
Tehetünk ellene? Igen is, meg nem is. Mint a mesében. Hozott is valamit, meg nem is.
Hagyjuk magunkat becsapni, megvezetni, kirabolni. Fejhajtásra, hallgatásra idomítanak.
Kapaszkodjunk hát bele abba, ami a "miénk"
A társunkba. Ha van. Ha MÉG van. Ebben a feszült világban olyan könnyen eldobjuk egymást, mondván, lesz helyette másik. Nem, nem lesz. Olyan, mint ő volt, nem lesz. És még az sem biztos, hogy ő a miénk. Én úgy képzelem a valós társas életet, hogy a társunk a mindenünk, a világunk. Ő az, aki a nagyvilágban a mi mikrovilágunk. Aki segít eligazodni, aki megvéd, ha kell, aki velünk együtt lélegzik, egy ütemre ver a szíve a miénkkel. Akinek nem számít a pénz, csak annyira, amennyire kell. Ami a mindennapi létszükséglethez kell. Ennivaló, fedél, ruha. Ideális élet:Ahol nem dől össze a világ, ha buszozni kell, mert nincs autó. Ahol nem kell a férfinak túlórát vállalnia, mert a párjának kell még parfüm, szoba falát beborító tévékészülék, ilyen-olyan kütyű, szolárium, kondibérlet, luxusüdülés, és minden izé, amivel húzni lehet a barátnőket, akikkel versenyt folytat.. Csak közben maga a férfi tűnik el. Vagy belepusztul, kiég a hajszába, vagy szó szerint belehal. De fordítva sem tudom elképzelni: ahol a nőnek barbie babának kell lennie, ahol a lakást mindennel fel kell csicsáznia, ahol minden kifelé, a haveroknak, munkatársaknak szól, stb. Ez a kirakatélet. Mindenük meg van ahhoz, egészségük is, hogy valódi, tartalmas életet éljenek, amire örömmel tekintenek vissza, ha az út végére érnek. De nem teszik, nem küzdenek, mert mindent megtesznek, hogy úgy éljenek, vagy úgy próbáljanak élni, ahogyan azt a tévében látják. Amit elvárnak tőlük,
De miért? Összedőlne a világ, ha nem követik a pénzhajhászó médiát? Ha nem vesznek századik okosnál is okosabb telefont? Ha az idejüket a plusszmunka helyett egymással töltik? Nem, nem dőlne össze a világ.
Nem kell okostévé, okostelefon, beszélő mosógép, hiper extra technika. Ezek hajhászásától a multik gazdagodnak, az emberek szegényednek. Nemhiába boldogabbak a vidékiek. Többnyire. Csend, levegő, föld, állatok, egymásra figyelés.
A városban is meg lehet ezt tenni. Lehet élni pici lakásban is. Lehet boldog az ember egy félszobában is. Ahol a munkaidő letelte után egymáshoz bújnak a párok. Ahol megkérdezik egymást, hogy telt a napod? És odafigyeléssel hallgatják a másikat. Ahol megbeszélik, mi történt velük egész nap. Ahol hangosan felolvasnak egymásnak, könyvből. Nem, nem telefonról.Ahol 5 csillagos étterem helyett elég egy paprikás krumpli.Ahol elég egy gyalogos, vagy biciklis kirándulás a családdal, hogy magunkba szívjuk a természet még minden megmaradó szépségét. Míg megtehetjük. Ahol , ha fáj a hazatérő párunk háta, akkor megmaszírozzuk azt. Ahol ha bütykös vagy nem bütykös a lába, csak fáj, gyengéden megmossuk azt, és óvatosan bekenjük. Apró mozdulatokkal, hogy véletlenül se okozzunk fájdalmat. Ahol figyelünk arra, hogy megmaradjon a humor. Ahol tudunk nevetni, akár még magán a nyomoron is. Ahol egymás karjaiban aludhatunk el, miközben kint ég és lángol a világ. Az a világ, mely már azokat is beszippantotta, akiknek eszük ágában sem volt részt venni benne...
