Novella: Az eladott gyermek
(A hold első fázisa)
Apró , kis 6 ajtós sorház egy piciny szobájában feküdt a gyermek, egy ágyneműhegyen. Régimódi ágy, rajta feltornyozva három ember vánkosa, dunyhája. Szépen leterítve egy csipkés ágyterítővel. Még csak kora délután volt, s a kisded már szorongva gondolt az estére. Alig volt 2 és fél éves, mégis minden megmaradt a fejében. Főleg a negatív élmények, mert abban volt többször része. Lecsúszott az ágyneműhegyről, s óvatosan az ajtóhoz lopakodott. Lelkére kötötték, ne menjen ki a konyhába. Körülnézett az apró szobában, mihez is kezdhetne? Egy régi, sötét , nagy darab bútor, 2 ágy, 2 szék volt összesen a berendezés. Több bútor nem is fért volna el. És egy matracféle, az volt az ő külön vacka. Ott szokott játszani is, de most sehol nem találta a babáját, csak a labdát látta, de azzal mit kezdjen itt egymagában? Meg hely sincs, s nem is szabad bent játszani vele.-Biztosan a konyhában van a baba. Minden kérés ellenére lassan lenyomta a kilincset, s kilépett a konyhába. A konyha érdekes módon, nagyobbnak tűnt a szobánál. Ez volt egyben az előszoba, és a fürdőszoba is. A fürdőszobát egy lavór jelentette.Illemhely is az udvaron volt. Nem szeretett a gyermek itt lakni, olyan félhomály, komorság uralkodott az itteni életeken.
-Halkan , suttogva szólalt meg: a babámért jöttem. -Mondtam, hogy ne gyere ki!-szólt erélyesen az anya. Itt a babád, menj vissza a szobába! - De nem akarok, félek-szólt a gyermek .
- Mitől? -A holdtól-felelt a kislány. Fényes nappal nem látod a holdat! -De mindjárt benéz az ablakon... s már görbült is a szája a picinek. -Maradj itt, de hozzá ne nyúlj semmihez! Telt, múlt az idő, a kályhába begyújtottak a felnőttek. Megvacsoráztak, s lassan mindenki pilledni kezdett. Ekkor a kislány sétálni kezdett, s mivel fázott az álmosság miatt, egyre közelebb került a kályhához. -Hozzá ne nyúlj!-kiáltotta az anya, de már késő volt. A gyermek egyensúlyát vesztve inogni kezdett, s egyenesen rátenyerelt a kályhára. Pici tenyerét szétégette a forró vas. -Na tessék! Erről beszéltem! Gyere ide!-süvített a hang.- Mutasd a tenyeredet! Tiszta hólyag. Most mehetek a szomszédokhoz tejfölért. A leányka nem értette még hüppögés közben sem, miért kell most tejföl, hiszen vacsoráztak már, és különben is, most mi lesz, úgy, de úgy fáj! Álldogált a konyha közepén, és csak sírt, sírt, nem hallott, nem látott már semmit és senkit. A keze lüktetett, a lelke, teste reszketett. Egyszer csak anyja rákente a kezére a tejfölt, s egy zsebkendővel becsavarta.Sikított a pici a fájdalomtól, a tenyere addigra már hólyagos volt. Bevitték a szobába, lefektették. Egy szemhunyásnyit sem aludt, olyan erős volt a fájdalom, és még félt is. Félt, mert az ágy az ablak alatt volt, és a hold az ágyra világított. Mikor felhők vonultak el előtte, a fény el-eltűnt, s így a fénytánc különös árnyékokat vetített a falakra, s az ágyra is. A kinti, utcai zajok felerősödtek, s a pici lány már rettegett. Reggel már forró volt a homloka. Persze, ezzel újabb gondot okozott, s ismét nem volt jó a hangulat. Végül orvoshoz kellett vinni, lázcsillapítót és gyulladásgátlót kapott. Kontrollra is kellett menni, ami újabb feladat volt.
(A hold második fázisa)
Új, jóval nagyobb lakásba költöztek, egy júniusi meleg nyári napon. Hatalmas nagy szobák, 2 db, külön konyha, külön fürdőszoba, előszoba, spájz...maga a lakásparadicsom. Azért lett egy "szépséghiba". A gyerekszobában a leány az ablak alatti részt kapta , oda tették az ágyát. Mivel ő már "nagy" volt,neki nem kell a másik szobához közeli oldalon aludnia. A leány eleinte boldogan aludt el éjjelente. Itt nem félt, a környező házaktól ritkán lehetett látni a holdat. Mígnem egyik este,különös dolgokra lett figyelmes. Tavasztól -őszig, jó idő esetén az ablak, ami az ágya mellett volt, résnyire nyitva maradt, még éjjelre is. Eddigre megszokta a kintről bejövő hangokat. Nem volt sok, akkoriban még kevés autó járta az utakat, a parkoló még ki sem volt épülve, a puszta földút meg elnyelte a kerekek zaját. De a szél susogása, s mellé a rettegett fényjáték ismerős volt. A ház előtti fa összes levele táncot lejtett az ágya melletti falon.Ijesztő volt, de már kevésbé. Kicsi lelke megnyugodott, s úgy tűnt, békét kötött a holddal. Pár év múlva azonban egy éjjel arra "ébredt", hogy nem alszik. Álom az álomban? Nem, ez más volt. Úgy tűnt, álmában érzi, hogy valami motoszkál a takaró alatt a lábszáránál.Képzelődik? Nem, hiszen már ébren van, s mégis érzi, továbbra is érzi.Benéz a takaró alá, s ordítana félelmében, de a rémülettől hang sem jön ki a torkán. Rengeteg fekete, vastag kígyó! Hogy kerülnek ide? Erre ébredt fel, mikor még azt hitte álmodik, s lám, mégsem. Mi ez? Kiugrik az ágyból, s őrült tempóban rázza, s rázza az ágyneműt. Hirtelen eltűnnek. Mi volt ez? A zajra megjelentek a szülők. Mit csinálsz? Elmesélte... kígyók, s nem álmodott. Kinevették, lefektették. A leányka 9 éves értelme meg nem talált magyarázatot a történtekre.Csak azt tudta, de biztosan, hogy nem álmodott, ellenkezőleg...
(A hold harmadik fázisa)
A kiskamasz 13 éves leányka a kertben guggolva figyelte a bogarakat. Szép fényes hátú bogarak, veszélyes nagy ollókkal. Félt tőlük, mindig kikerülte őket, ám most valamiért úgy döntött, megfigyeli őket.És a szomszéd fiút is. Aki szép, és elérhetetlen volt.Furcsa érzés volt őt néznie. Kicsit szégyellte is magát a lányka, de nem tudta elfordítani a fejét, ha meglátta a fiút.Telt-múlt az idő, s 3 év múlva... Egyik nap az ebéd kicsit megkésett, nem a szokott időben ebédeltek. A késés egyik oka az volt, hogy elfogyott az egyik alapanyag. A zsír. Kellett volna még pár kanálnyi a palacsinta kisütéséhez. Nosza, a leányt ugrasztották, menjen már át a szomszédba, kérjen kölcsön egy kis adagot. A leány szíve a torkában dobogott. Ment is volna, meg nem is.Látta volna a fiút, meg nem is. Végül csak átment, nem volt apelláta a kéréssel szemben. A házból kilépve furcsa elektromosságot érzett a bőrén. Felnézett, s látta esőre áll, szürke felhők gomolyogtak az égen. A szomszédék nem voltak otthon. Megették a borsólevest, s a kevés palacsintát, majd rádiót hallgattak. Zajokra lettek figyelmesek. Na, megjöttek, várj picit, s majd menj át zsírért. Vasárnap nincs más választásunk, nincs nyitva bolt sehol a faluban. az ég morajlott, de távolinak, tompának tűnt a hangja. Fél óra múlva elindult a szomszédba. Az udvaron áthaladva azt vette észre, hogy már nem szürke, hanem egyenesen fekete az ég. A levegő hirtelen lehűlt, s a szél vadul cibálta a kardigánját.Tagjai nem mozdultak, állt, s nézett. Nézett egy sosem látott "világot" . A fekete ég szétnyílt, s egy még feketébb valami látszódott felette. Ahogy ott álldogált, cseppet sem saját akaratából, azt vette észre, mozog az "égbolt" felette. Nem égbolt volt az, hanem egy hatalmas, kristályos, éles szélű mozgó jármű. Olyan alacsonyan a kertek felett, hogy szinte azt az érzést keltette, ha kinyújtjuk a kezünk,elérjük azt.Ahogyan elvonult az a valami a feje felett, mögötte látszódott egy másik jármű, ami eltért az előzőtől, s kisebbnek is tűnt, bár az messzebb volt. Lassan úszott az égen(?), némán, de baljóslatúan.Nem tudni mennyi ideig álldogált ott, de egyszer csak a szomszéd ajtajában állt. A fiú nem volt otthon. Kis csalódást érzett, de mellette megkönnyebbülést is. A szomszéd néni azt mondta, várnia kell kicsit, addig nézelődjön az előszobában, ott szép képek vannak. Valóban, a fal tele volt érdekes képekkel. Festményekkel, bekeretezett régen készült családi képekkel, rajzokkal. Ahogyan nézelődött, elkezdett fájni a feje. Egyre erősebben. Ekkor tekintete a falra szerelt órára siklott, s megdöbbenve vette észre, hogy már 15 perce nézegeti a képeket! Elindult kifele, zavart érzett, s tartott attól, hogy szülei megszidják a hosszú távollétért. -Hova mész? -kérdezte a szomszéd néni. Haza-felelte. Ne menj még, a fiam mindjárt hazajön. Nem vártuk mára, úgy volt, hogy a városban marad,de mégis jön. Tudom, hogy tetszik neked. A lány fülig vörösödött.Menj be a szobába, mindjárt itt van a fiam. Nem mert ellentmondani, a zsírról s szüleiről el is feledkezett.A feje már annyira fájt, hogy hányingere is lett, s szagokat érzett. Kis idő múlva a fiú belépett a szobába, csuromvizesen. Ekkor jött rá a leány, nem csak ő, de a fiú is zavarban van, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Meg sem mukkant. Édesanyja lépett ekkor a szobába, s a lány felé fordult. Tudom, hogy szereted a fiam, már jó ideje. Én döntöm el, hogy ki legyen majd a párja. A leány feje már majd szétrobbant, s nemigen tudta értelmezni ezt a mondatot. Ő is szeret téged.- Na most már végképp nem értek semmit-gondolta , hiszen soha jelét nem adta... De ami ezután következett...
A néni elővett két karikagyűrűt. Engedd meg, hogy eljegyezzen. A lány szája tátva maradt. A fiúra nézett, de az csak állt ott lehajtott fejjel, és sápadtan! Nem vörös arccal, hanem sápadtan. A lánynak rossz előérzete támadt. Kezébe tették a gyűrűt. Nem az ujjára, a tenyerébe. Most mutatok, mutatunk valamit-szólt az anyósjelölt. S ekkor átvezették a másik szobába, ahol olyan hideg volt, hogy úgy érezte, ott fog fagyhalált szenvedni. Ilyen lehet egy hűtőtartály-gondolta, s már alig tudott mozogni a szinte megfagyott végtagjaival. Körülnézett, és először nem tudta értelmezni a látottakat. Megannyi emberi testet látott. Földön heverőt, asztalra borultat, székre dermedtet. És mind-mind sápadt, vértelen volt. Közöttük a fiú apja is. A lány nem értett semmit, de úgy érezte , veszélyben van, s már alig volt ereje pislogni is. Lassan megpróbálta hátrafordítani a fejét, hogy a fiúra nézhessen. Félig sikerült csak. Nem találta a fiút, s az anyját sem. De meglátott "valami" mást. Egy tömbfélét, melyből "indák", csápok nyúltak ki, s színes fényjelenség közepette, halk zúgást hallatva lüktetett a szoba szélén. Erős, fémes szagot kibocsájtva, mely rothadó hús szagával keveredett. Nem a tetemekből jött ez a zaj. Az, hogy tetemek hevernek körülötte, ekkor tudatosult benne. Megjelent egy nagyobb, színesebb tömb is. Nem hangok, nem szavak, nem gondolatok, hanem kész tények jelentek meg a lány fejében. Ezek itt ők. 'Anya" és fia. A két, emberi alakot levetett lény.S körülöttük azok az emberek, akiket a társaik megöltek, s alakjukat felvették.Tehát már a fiú apja sem ember-hasított a szívébe a felismerés. A félelmetes felismerés rosszulléthullámot gerjesztett benne, s ő mégsem félt, nem tudta miért nem. Ekkor, de csak ekkor villant be a fejébe, hogy nem képzelődött, mikor az előbb az égen "űrjárműveket" látott. Térde felmondta a szolgálatot. Lassan rogyni kezdett, s tudata fokozatosan csúszott volna bele a jótékony sötétségbe, ám mielőtt ez bekövetkezett volna, a "fiú" csápjai felé nyúltak, hogy elkapják őt. A feszültség , és a felismerés ekkor érett meg teljesen benne. Undorodni kezdett a lénytől. Nem annyira a csápoktól, indáktól, inkább a tudattól, hogy ezek ketten gyilkosok. Embereket öltek meg , hogy magukra ölthessék azok külsejét, s még ki tudja mit.Maradék erejével talpon maradt. És már félt. Félt, ha hozzáér a lény, kiszívja belőle az életet, lemásolja őt is. A gyűrű hangos koppanással esett le a földre. A lány már bokákolt félelmében, és mert lassan ő is megfagyott. Már nem tudott mozogni, beszélni sem. Ekkor egy pillanat alatt minden a helyére került. Mintha semmi nem történt volna, ismét mindhárman a másik szobában álltak.Még nagyon fázott, de már kisebb végtagmozgásokra képes volt. Átfutott a fején, hogy rémálomszerű események részese volt. Eddigi élete során azt tapasztalta, hogy "megmagyarázhatatlan " eseményekkor azt mondják embertársai: álmodtad, képzelődtél. Erre számított most is.De nem, nem mondtak semmit, csak a komor hangulat töltötte be a szobát. A fiú háttal állt a lánynak, az arcát nem lehetett látni, de a lány érezte megbukott a lények által felállított vizsgán. Ez a furcsa érzés rátelepedett.Próbált megszólalni, de nem tudott. Ismét nem. A következő pillanatban az egyik űrjármű belsejében találta magát. Itt arról vitatkozott 3 idegen, nem emberi faj, életben hagyják e őt? 2 nem, 1 igen lett az eredmény. Tehát halál. És ismét nem félt, nem érzett semmit a lány. Nézzük meg, tudjuk e blokkolni a gondolatait, és ha egyszer mégis feltörnek az emlékei, tud e titkot tartani? Milyen belül, milyen ember? A lány újabb sosem látott dolog részesévé vált. Az érzések, gondolatok, színes , hullámzó vonalakká változtak, s lebegtek a térben. Nem csak az övé, minden lényé. Nem szóltak egy szót, sem, gondolatokat sem sugároztak, mégis nagyon hamar rájött , melyik színhez milyen érzelem tartozik. A pirosat nehéz volt megkülönböztetni, mert egyszerre jött akkor is, mikor dühöt érzett, s akkor is, mikor szeretetet, szerelmet. Szerelmet ebben a félelmetes, abszurd helyzetben? Igen. Miért? Mert a színtesztelés előtt a " fiú" érzelmeit megismertették a lánnyal. Pontosabban elérték, azt érezze , amit a fiú érzett iránta. Érzett csalódást, haragot, hideg keménységet, kis megvetést, és.... és olyan erős szeretet-szerelemérzetet, ragaszkodást, amilyent a lány addigi életében még sosem tapasztalt.Furcsa volt más érzéseit megélni. Nem tudta figyelmen kívül hagyni azt, hogy a fiúlény mennyire szerette őt. Bármennyire is undorodott a gyilkosságok miatt, mégis vonzódott a lényhez, kíváncsi is volt, és olyan érzések öntötték el egyidejűleg, hogy azt hitte, megbolondul.Hogyan képes egy gyilkos így szeretni? Olyan szeretettel, szerelemmel, ami az ember számára ismeretlen? Ha nem hitt volna az átvetített érzéseknek, akkor meggyőzték volna a színek. A pirosnak, és fehérnek olyan árnyalatait látta a fiúlényből széles szalagként kitekeredni, amilyent emberi szem még sosem láthatott. Ilyen színárnyalatok nem is léteztek a földön! Csodaszép, különleges színek voltak, s még a fehér is melegséget sugárzott magából. Nem szó szerinti meleget, de azt az érzetet keltette. Emellett felcsendült egy csodaszép dallam. Honnan jön ez a zene? -kérdezte a lány. -Hát nem tudod? kérdezte egy hang szánakozva. Hogy ti emberek mennyire csököttek vagytok hozzánk képest....mégis van bennetek csodálatra méltó is, amire mi nem vagyunk képesek, ezért is igyekeztünk letelepedni a bolygón, hátha egyszer egyesülni tudunk. A hang, a zene, ahogyan te hívod, belőled jön. Ez a létezésed zenéje, de hívhatjuk a lélek zenéjének is. A színek mellett, ez a belőletek jövő "zene" számunkra iránymutató, melyikőtök milyen, azt árulja el nekünk. Hirtelen felpezsdült a lány körül a tér. 3 különböző fajtájú lényt érzékelt. Több példányt mindből. Igen, érzékelt, nem látott. Kettő faj képviselőit látta, a harmadikét csak érzékelte. Mire megijedhetett volna, már véget is ért a nyüzsgés. Csend volt, szinte ijesztő csend. Már nem látott senkit. Megmenekültél-hallott egy hangot. Az egyik faj az előbb az életedre tört, de leállítottuk. Elmegyünk.-Mindenki? Mind elmentek? -kérdezte a lány. Fájdalom hasított a lelkébe. Ha mind elmennek, elmegy ő is. Az a gyilkos lény, aki őt jobban szereti, erősebben, máshogy, mint ahogyan azt ember valaha tehetné.Most már zokogott és rimánkodott a lány. Ne vigyétek el, meg akarom ismerni, tudni akarom miért gyilkolt, mindent tudni akarok, meg akarom őt érteni, ha lehet!-kiáltotta a lány. Már nem lehet-válaszolta egy hang. Volt rá lehetőséged. Bár jól tetted, hogy visszautasítottad.Nem kért rá engedélyt, de nem is kapott volna, hogy magát felfedve bennünket is veszélybe sodorjon. Ti emberek tele vagytok érzésekkel. Ezek végtelen számú kombinációban vannak vegyítve bennetek. A mi szemünkben ez a gyengétek. Az egyik a szerelem. A te majdnem vőlegényed szabályt szegve átvette a testekből a vegyi folyamatokat is, és érzékelte a szerelmet, amit iránta éreztél. Mivel megfertőzte magát veletek, így legyengült, s viszonozni kezdett. Most velünk jön, és lehet, kiiktatjuk, vagy száműzzük. Ne! Nem akarom! Találjatok ki valamit, és hagyjátok itt!Nem tehetjük. Ha itt hagyjuk biztosan megsemmisül.Nem tudunk, csak kolóniában élni. Egyedül még nem vagyunk képesek létezni , legalábbis itt a földön. Velünk jön. Visszajövünk, a ti számításotok szerint 40 év múlva. Te semmire sem fogsz emlékezni, néha lesznek zavaros, álomnak hitt képeid. A lány már semmit sem érzett a szomorúságon és fájdalmon kívül... Nem tudta hogyan, egyszer csak a saját ajtajuk előtt állt, kezében egy üres tállal. Nem tudta miért van ott. Bement a házba. Hol voltál eddig?
Mit csináltatok? -kérdezték a szülei. -Fogalmam sincs. Hol a zsír? -kérdezte az anyja . Milyen zsír? - Amiért átküldtelek. Nem hoztál? És miért voltál ott másfél órát? -A lány csak nézett maga elé bambán. Fogalma sem volt, mi történt, arra emlékezni kezdett halványan, hogy valóban átküldték zsírért. De mi tarthatott abban 90 percig? Mi történt ezalatt? Nem tudta, de ahányszor próbálta visszaidézni, mindig megfájdult a feje. Nézte az üres tálat, s csak annyit mondott, hogy elejét vegye az újabb kínos kérdezősködésnek, hogy elfogyott a zsír. Ennyiben maradtak, s érdekes módon megszűnt a további érdeklődés.Már nem érdekelte őket a hiányzó 90 perc. Csak a lányt, de az ő gondolatban feltett kérdéseire nem jött válasz.
A következő héten a fiú és a lány szülei összefutottak a kerítésnél.Beszéltek pár mondatot. A lány szülei sugárzó, vidám arccal indították a csevejt, de ahogy telt az idő, arcukról lefagyott a mosoly, s a beszélgetés végére komorrá váltak. A "fiú" kollégiumba költözött, s többet nem látta senki. A szülők között pedig hideg, s távolságtartó lett a viszony. Pár hét leforgása alatt mindkét család elköltözött onnan. Előbb a lány családja, utána a "fiúé" is. Még néha szóba kerültek egy-egy hétvégi ebéd utáni sziesztakor, de olyankor mindig furcsa lett a légkör, a hangulat.Ha a lány a fiú felől érdeklődött, bezavarták a szobájába.Máskor, ha ismét szóba hozta a fiút, azt éreztették vele, selejt semmire sem jó nőnemű lény, aki nem kell senkinek. Nem értette miért, mi az ő bűne? Élete derekán jött rá, mi lehet az igazság. Üzlet köttetett, amit ő felborított, reményeket be nem váltott. (A hold negyedik fázisa) 20 év múlva már elvált nő volt az egykori lány. Háta mögött, számtalan furcsa rejtéllyel, ami számára már se nem ijesztő, se nem érdekes volt. Unottá, mindennapi történésekké váltak azok a dolgok, melyeket más rémisztőnek talált. Egyik nap, nagymamájához igyekezett, s a buszmegállóban álldogált. Egymaga, ami nem volt meglepő, hiszen vastag, eltakarítatlan hó lepte be nem csak az utakat, a járdát is. Sokat várt a buszra, ami csak váratott magára. Ez azért furcsa.gondolta, hiszen ebbe a megállóba 6 olyan busz is szokott jönni, aminek az útvonala érinti nagyika házát. Ugatásra figyelt fel. Egy nő közeledett, a síkos járda ellenére magabiztosan, tempós léptekkel. Eddig csak kétszer találkoztak, mégis tudta, a nőt Mayának hívják, a kutyust Buksinak. Ő nem várt buszra, csak levegőzni jöttek a kutyával. Jól esett várakozás közben egy kis beszélgetés, hiszen a szemben lévő buszmegállóban lévő két ember is eltűnt, autók sem járnak, a kutyával együtt mindössze hárman vannak közel s távol. Ez csak utólag vált furcsává, akkor fel sem tűnt a hiány. Jó negyedórát beszélgettek, mikor is jelentkezett a jól ismert fejfájás, és mellé a mozdulni képtelenség, és erős álmosságszerű kábulat. Buksi hirtelen nyüszíteni, majd remegni kezdett. A házak falára árnyék vetült, s hirtelen a város feletti hegy, és minden elmosódottá vált, csak a körvonalakat lehetett látni- Az "árnyék" lassan kúszott a buszmegálló felé.A lény és Maya is ösztönösen felfelé nézett. Egy hatalmas korong alakú tárgy lebegett felettük, sárga fehér és piros fények villództak az aljánál. A kutya lepisilte félelmében gazdája csizmáját. A lány közönyösen, félelem nélkül nézte a korongot. Mintha minden sejtje tudta volna, nem képzelődik. olyan természetesnek vette a jelenséget, mint a levegőt. A csendet Maya hangja törte meg: Nézd kutyuskám, milyen szép ez a UFO, nem kell félni tőle! Ezután csend, majd lassan világos lesz ismét, s Maya már távolodik a kutyával. Még visszaszól halkan: na szia, majd még találkozunk! A lány ránéz az órájára, s látja kiesett az életéből 15 perc. Már nem vár buszra, lassan hazaballag. (Fázis nélküli hold) A lány immár nagymamakorba lépett. Nehéz évekkel a háta mögött élte életét, egyedül egy pici lakásban. Hetek óta álmatlan éjszakái voltak, hajnalban aludt csak el, s akkor megszakításokkal együtt sikerült napi 4-6 órát aludnia. Nem értette miért nappal alszik, miért nem éjjel, hiszen nem félt már rég a sötéttől, a hold sem zavarta, sőt inkább nyugodtságot érzett, ha láthatta esténként. Sokat gondolkodott az életen, Isten lété, az embereken, a szereteten. Lassan búcsúzott az élettől, érezte, neki már nincs sok ideje hátra ezen a földön. Emlékei zavarták, hiszen lassan, fokozatosan elkezdett emlékezni. Hitte, hinni akarta, ez csak valami délibáb, hiszen nincs bizonyítéka semmire. Nem is bánta, nyugodtabb volt az élete bizonyítékok nélkül. Gyógyszert nem szedett, rendszeresen járt orvoshoz, így nem csak tudta, hogy ép az elméje, még papírja is volt róla. Nem mintha az bármit is érne. Senkinek nem kívánta, hogy átélje azokat, amiken ő átment az évek alatt. Egyik hajnalom rosszul lett.Valami furcsa hidegrázás gyötörte, ami nem olyan volt, mint amikor lázas az ember. Érezte, hogy a testében furcsa folyamat zajlik le.Mintha a perifériáról indulva, befelé, teste közepe felé sűrűsödne valami. Bizsergetően, melegen, kicsit csiklandozva. De mi az? Aztán, bevillant teljes bizonyossággal. Az erő, az életerő.Ekkor a feje fölött magasan megpillantott egy fehér lyukat. Elindult felé, s közben hálásan ezt szajkózta gondolatban. Köszönöm Uram, köszönöm! Tudta, biztosan tudta, hogy most átkelhet egy másik világba., S micsoda szerencse, hogy a fehérbe, a fénybe! Hiszen ez azt jelenti, nem volt ő olyan rossz ember, a bűneit megbocsátották. Visszanézek, hiszen hallottam, más, aki szintén elindulhatott a fény felé, de visszaküldték, mind látta a hátrahagyott testét, megnézem hát én is, s vetek még egy pillantást a házra. Nem hallott a lény hangot, semmit, de ahogyan visszafordult, hirtelen újra a testében találta magát, s ismét fájt minden porcikája. Tőle szokatlan módon nem hisztizett, nem szomorkodott, nem kérdezett. Csak tudomásul vette, hogy mégsem jött még el az ő ideje. Oda nem mehet, még nem.Ettől a naptól fogva jobban figyelt a fényre, a melegre, a szeretetre, a jóra. Érezte, tudta, mit kell keresnie, mit kell tennie,hogy beengedjék majd oda, ahol reményei szerint a jó, a szeretet, a minden van. Nem sejtette, hogy mi vár rá. Hogy mekkora próbatételnek lesz kitéve. Egyik délután épp gondolataiba merülve zenét hallgatott az ágyon fekve, mikor azt érezte, mintha valaki pókhálót dobott volna a fejére. Odanyúlt, hogy leszedje magáról, hiszen undorodott a pókhálótól, a pókoktól meg félt, és ekkor szembesült azzal, hogy nincs rajta pókháló. Furcsállotta, de napirendre tért felette. Este tévézés után-közben aludni készült, mikor érezte, mozog körülötte a levegő. Lehűlt a levegő, és mintha nyitva lett volna az ablak, "huzat" jött rá, s nagyon fázott. De nem volt nyitva az ablak! Hajnalodott már, mikor el tudott aludni, annyira fázott, keze -lába jéggé hűlt. Ez napokon át megismétlődött. Nem félt, még mindig nem félt. Az ezt következő nap délutánján ismét zenét hallgatott, mikor azt érezte, valaki az arcára fúj. Meglepődve pislogott, de kis idő múlva efelett is napirendre. Az évek alatt már úgy megedződött, hogy ha manók táncoltak volna körülötte, azt is természetesnek veszi. De az arcára fújás megismétlődött. Ahányszor napirendre tért felette, annyiszor újraprodukálta valami, vagy valaki. Kezdett érdekes is lenni, és dühítő is. Aztán éjjel az asztali rugós ébresztőóra ketyegése vált olyan hangossá, hogy az már nem volt normális dolog. Ám ez nappal is megismétlődött, s a lány vendégei meg is jegyezték: hogyan tudod te ezt elviselni: ha nappal ilyen hangos, milyen lehet éjjel? A lány csak annyit mondott:megszoktam.Továbbra sem unatkozott, ugyanis az entitás, (ő így nevezte magában , néha), már nem elégedett meg ennyivel. Hozzáért a lányhoz. A lány érezte a bőrén, ahogyan végigsimít rajta, ahogyan a hajába túr, ahogyan megcsiklandozza.És a lány még mindig nem félt. Megtapasztalta, hogyan tudja az entitás felhangosítani a zenét, mikor este fejhallgatóval zenét hallgat, hogyan tudja másodpercekre megszakítani a zeneművet, hogy azután onnan folytatódjon a zene, ahol félbemaradt, hogyan tudja csutkóra lehalkítani, mikor a telefon 2 méterrel arrébb van, hogyan tud rég elveszett tárgyakat a polcra helyezni, hogy reggel szemet szúrjon, hogyan tud minden tecnikát befolyásolni, számítógépet irányítani, és igen, gondolatot olvasni. A lány élvezni kezdte a helyzetet. Ha ő hozzámérhet, vajon én is?-gondolta. Kipróbálom. Test nélkül hogyan? Ekkoriban vette észre, hogy egy gyerekkori szerelme mindig akkor bukkan fel a netes közösségben, amikor ő is fellép az oldalra. Évek óta "látta" a nevét, de sosem volt elérhető. Na bumm, most az lett. Elég volt csak rágondolnia , már ott is termett az oldalon.Pár nap alatt ez is megszokottá, természetessé vált. Csak a fiúra kellett gondolni, vagy kimondania a nevét, és mintegy varázsütésre, már ott is termett a gépén a neve, és hogy elérhető. Ízlelgette ezt az érzést:elérhető, elérhető...Ezután próbára tette az entitást. A régi szerelem az a "fiú" volt aki majdnem a "vőlegénye" lett. Csak eltelt 40 év. Gondolatban végigsimított a fiú hátán, Azonnal jött a "válasz". Aző hátán is végigsimított valaki. Azután a kezén, és így tovább. Mindig gyors és pontos válasz-viszont simogatást, érintést kapott.Ahol a lány megérintette a kedvest gondolatban, ott érintették meg őt is. Méghozzá villámgyorsan. Számítógépén pedig üzeneteket kapott. Nem konkrét mondatot, ó nem, Feltett egy kérdést szigorúan gondolatban,, s egy-két szavas választ kapott a képernyőre.Pontosan tudta, melyik szavak szólnak neki.Mintha kiviláglottak volna a többi szavak közül. Azt hitte, az elméje játszadozik vele, bár az addig körülötte történt dolgok pont az ellenkezőjét mutatták. Meggyőződött róla, nem játék. Pontosabban nem az ő elméjének a játéka, de valaki igenis játszik vele.Egyre inkább azt érezte, neki azért kellett még maradnia, mert próbára teaszik. A fény és a sötétség.Érezte, van bejárása a fényhez, s mintha mindig is odatartozott volna, teljes bizonyossággal tudta, bármikor "hazamehet". S megtehet bármit,neki erre jogosítványa van.Ekkoriban azt hitte, úgy érezte, szinte biztosan tudta, bárki is legyen az entitás, magával tudja vinni, magával viheti. Senki nem jelezte, hogy nem. A lány nagy zenerajongó volt, s az entitás persze ezt érzékelte, látta, tudta.Mindig tudatta a lánnyal látja mi történik vele, érzi az érzéseit, hallja a gondolatait. A lány , bár még mindig nem félt, feltette magának a kérdést. Ki tudhat ilyeneket tenni? Az elméje azt mondta. Isten, a gonosz, és az idegen lények. Egyik délután kiváltságos kegyben részesült. Az ágya fejlécénél egy sárgásfehér , erős fény vetült a falra, és az ő testére. Nem kellett kérdeznie, semmit sem tennie. Mint ahogyan tudjuk, hogy létezünk, ugyanazzal a tudatossággal és természetességgel tudta, Isten látogatta meg őt. Nem szólt hang a szobában, a fejében sem. Csak egy villámgyors gondolatváltás volt.Mit érzel? -Szeretem őt: válaszolta a lány gondolatban... -Akkor szürke leszel:válaszolta Isten, s a fény eltűnt. És a lány még mindig nem félt... Csak szomorú lett, sokat sírt. Nézegette a fiú fényképét, s egyre inkább látta, hogy ki-mi rejtőzik a szépséges arc, álarc mögött. Látta a gyönyörű ördögöt. Lassan, nagyon lassan törődött bele abba, hogy ha nem akar a sötét részévé válni, el kell távolodnia a lénytől. Heteken át ment a huzavona... szeretem, már nem annyira szeretem, még mindig szeretem, már nem érdekel, kihasznált, más bőrébe bújt, engedélyem nélkül nyúlt hozzám...ezek a gondolatok váltogatták egymást a lány fejében. S lassan elkezdte leépíteni a kapcsolatot az entitással. Ha az megérintette, rákiáltott: Hagyj békén, menj innen! Gyáva vagy! Aki ilyen erővel bír, mint te, kérésem ellenére nem mutatja meg magát! Megismertem az erődet, a tudásod egy részét, s azok alapján bármikor meg tudnád mutatni a külsődet.Akkor is, ha te az a lény vagy, akit 40 éve elvittek. Gyáva vagy!Aki nem mer megmutatkozni az gyáva! Valójában még az ördög is meg tud mutatkozni. Épp azzal, hogy szándékosan nem ölt testet, csak hogy kétséget hagyjon az emberben. Hogy azt hihesse a földi halandó, hogy rég nem látott, rejtőzködő, idegen lénnyel van dolga.S ha igen? Ha ő jött vissza, de nem mutathatja magát? Mert nem engedik, mert fél, vagy mert még nagyon távol van a bolygótól? A lány rájött, végeredményében ez teljesen mindegy.Az teljesen biztos, nem a fény küldöttével van dolga. Ezért módszeresen és következetesen távol tartja magától a lényt. Ez egyelőre sikerül is neki, s bízik benne hogy mindig marad ereje helyesen dönteni.....
VÉGE
Minden jog fenntartva. Nem másolható, nem osztható. A blog linkje azonban igen.
Figyelem!
A történet kitaláció, fikció, egyes "tünetek" az internet bugyraiból származnak. Minden hasonlóság , ha van, az élettel, az a véletlen műve, azért felelősséget nem vállalok!)
