Lágy őszi szonáta
A nyárutó kopott színekkel
életet lehel a tájra,
bágyadt pislogással exponál
vadgesztenye barnát a mára.
Halkan suttog az őszi szél,
bús dallamot visz messzire,
cserepes ajkakon a méz,
beszél, bele a semmibe.
Még őriz valamennyit a melegből,
némi vidám pillanatot is ellop,
egy-egy kacagás is felcsendül néhol,
s a kanyarban összejön egy frivol légyott.
Az alkonyba beletrilláz egy poszáta,
még nem féli a fagyos telet,
a bérházban felhangzik a lágy szonáta,
ez minden, ami most jó lehet.
2021.Szeptember 17
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése